Kezdőlap
Adja meg a megalkotandó kép leírását. Minél részletesebb a leírás, annál jobb az eredmény.
Tökéletes eredmény másodpercek alatt. Fedezze fel a több mint 100 stílusból álló gyűjteményünkben, melyekben az eszköz képes alkotni, az elegáns stúdióképektől az elmosódott hátterű („bokeh”) képeken át egészen a pop artig. Válassza ki a kedvencét, majd kattintson a Létrehozás gombra – az eszköz négy különböző változatot készít.
Finomítsa a képet a saját ízlésének megfelelően.A Kicsinyítés gombra kattintva más szemszögből is láthatja a képet. Szerkesztheti a kép feliratát. Kísérletezhet különféle stílusokkal. Eszközünkkel tökéletes eredményt érhet el.
Kezdeményezzen tartalomelbírálást kártalanítás céljából. Csak vegye fel a szóban forgó tartalmat egy gyűjteményébe vagy tegye bevásárlókosarába, csapatunk pedig elbírálja, sérti-e harmadik felek védjegyre vonatkozó, szerzői, illetve személyiségi jogait. Ha a csapat a tartalmat jóváhagyja, Ön arra vonatkozóan a vállalati megállapodásában foglalt, hagyományos stockkép-licencekhez hasonló anyagi védelmet fogja élvezni.
Töltse le az MI által alkotott képet. Az MI által alkotott képeket a Shutterstockon elérhető egyéb képekhez hasonlóan licencelheti, majd aggodalom nélkül felhasználhatja kreatív projektjeiben, és megoszthatja a közösségi médiában.
Videó: Egy művész gondolatai a mesterséges intelligencia alkotótársként történő alkalmazásáról
Jah Reynolds, művész és történetmesélő, az MI használatával kapcsolatos nehéz kérdéseket boncolgatja; arra is kitér, ő miként használja az eszközt, és hogyan változtatja meg az a művészi kifejezést.
Miként hoz létre a Shutterstock etikusan alkotó MI-t
A Shutterstock mesterséges intelligenciával és adattudományokkal foglalkozó főigazgatója arról beszél, miként építi az etikus MI-alapú rendszereket fejlesztő csapatát.
Hatékonyabb szöveges képleírások MI által történő kép- és műalkotáshoz
Megtudhatja, mitől lesz hatékony egy képalkotásra szolgáló szöveges leírás. A képleírás finomhangolásához adunk tippeket és trükköket, hogy kreatív határok nélkül alkothasson a mesterséges intelligenciával.
Ingyenes e-könyv: Miként használható a Generatív MI a kereskedelemben
Ebben a jelentésben gyakorlati útmutatót kínálunk a kreatív és marketingszakembereknek azzal kapcsolatban, miként használhatják a Generatív MI-t a munkájuk során. Töltse le most!
A mesterséges intelligencia által alkotott kép olyan új tartalomtípus, amelyet létező tartalmak, anyagok, leírások és kulcsszavak millióival betanított mesterséges intelligencia alkot. A mesterséges intelligencián alapuló tartalomalkotó megoldások emberi közreműködéssel: leírás, rávezetés vagy paraméterek megadásával hozzák létre a tartalmakat.
Ha Ön aktív konstrukcióval rendelkezik, standard, illetve bővített licencű képet tölthet le, és élvezheti az ezen licencek biztosította jogokat. Az egyetlen kitétel, hogy az ilyen módon létrehozott képek nem használhatók fel oly módon, hogy az harmadik fél szellemi tulajdonhoz fűződő vagy bármely egyéb jogát sértse, csorbítsa, továbbá nem használhatók az ilyen képek kéretlenül küldött, valótlan, félrevezető, megtévesztő, ártalmas, illetve erőszakot ábrázoló képek létrehozására.
A Shutterstocké az első olyan MI-alapú képalkotó eszköz a piacon, amely kompenzálja feltöltőinek a mesterséges intelligencia képalkotási folyamatához történő hozzájárulását. A Shutterstock feltöltői alapján keresztül közvetlenül kompenzáljuk azon Shutterstock-feltöltőket, akik tartalmait a mesterséges intelligencia képalkotási modelljének kifejlesztése során használtunk. Szintén a Shutterstock feltöltői alapból kerülnek folyamatos kifizetésre a feltöltőknek az MI által a jövőben alkotott és közvetlenül a Shutterstock platformján licencelt tartalmakból származó bevételek után járó jogdíjak. Számunkra mindez része a mesterséges intelligencia felelősségteljes alkalmazásának. Ezzel kapcsolatban további információ Feltöltői tudásbázisunk ezen oldalán található.
Nem. Az ilyen módon létrehozott képek nem használhatók fel oly módon, hogy az harmadik fél szellemi tulajdonhoz fűződő vagy bármely egyéb jogát sértse, csorbítsa, továbbá nem használhatók az ilyen képek kéretlenül küldött, valótlan, félrevezető, megtévesztő, ártalmas, illetve erőszakos képek létrehozására.
A generatív képalkotási modellek alapján létrehozott képeken szereplő emberalakok nem valós személyek, hanem a modellnek megmutatott több százmilliónyi kép alapján létrehozott alakok. Előfordulhat tehát, hogy valamelyest hasonlítanak valós személyekre, de valójában rengeteg arcból összegyúrt szülemények csupán. Ezért modellengedély nélkül is biztonsággal használhatók, mert bármiféle esetleges hasonlóság ellenére csupán mesterségesen létrehozott alakok, nem valós, létező személyek képei. Kivétel ez alól, ha Ön a képleírásban konkrét személy – például egy híresség – nevét említi: ilyen esetekben a mesterséges intelligencia olyan tartalmak alapján hozza létre a képet, amelyek e konkrét személy nevéhez kapcsolhatók, ezért nagyobb lesz a valószínűsége, hogy a kép valóban a tényleges személyt ábrázolja. Az ilyen képek kereskedelmi felhasználása kockázatos. Hasonló a helyzet a helyeket és dolgokat, tárgyakat ábrázoló képekkel is: egy általánosabb leíró paraméter (például „hegy”) esetében a mesterséges intelligencia számos olyan tartalom alapján alkotja meg a képet, amelyre ez a paraméter jellemző (hegyek világszerte). Ha azonban egy konkrét hegyet ad meg leírásként (például „Gellért-hegy”), akkor az eszköz elsősorban a megnevezett hegyet ábrázoló képekre alapozza majd a létrehozott képet.
A generatív modelleket alkalmazó képalkotás látványos új technológia, de még korántsem tökéletes. Néha egyes képrészleteket rosszul értelmez. Előfordul például, hogy egy képen szereplő szöveget azon szövegek alapján próbál meg értelmezni, amelyek a betanításhoz használt képeken voltak. A szövegnek semmi értelme! Ezt úgy érdemes elképzelni, mint egy művészt, akinek úgy kell egy filmplakátot megalkotnia, hogy előtte sosem látott írott szöveget. Észleli a mintául használt plakátokon a tengernyi apró alakzatot, és tudja, hogy azok fontos részletek, ezért a saját plakátján is megpróbálja leutánozni őket anélkül, hogy tudná, mit jelentenek.
A Shutterstock által kínált, mesterséges intelligencián alapuló tartalomalkotó képesség használatával létrehozott tartalmak más ügyfelek számára is licencelhetővé tehetők. Vállalati ügyfeleink fiókügyintézőjüknél igényelhetik az MI által alkotott képek felhasználásának kizárólagos jogát, akárcsak a hagyományos stockképek esetében, vállalati konstrukció birtokában.
A mesterséges intelligencia révén szövegből történő képalkotás hatalmas számítási teljesítményt kíván.
Az eszköz rendelkezik az ártalmas, erőszakos, félrevezető vagy más egyéb módon rosszindulatú tartalmak létrehozása elleni védelemmel. Megjegyzendő azonban, hogy a technológia jelenleg béta fázisban van, és a védelem még nem minden esetben működik megfelelően. Kérjük, jelezze felénk, ha szalonképtelen vagy sértő tartalmat talál. Ehhez kattintson a Visszajelzés gombra, majd fejtse ki a problémát.
Alapbeállításban a teljes méretű letöltés esetében a fájlformátum .JPG, a képméret 1024x1024 képpont. A tartalom kisebb felbontásban, 512x512 képpontos .JPG-fájlként is letölthető. Vizsgáljuk, miként tudjuk egyéb fájlformátumokkal és nagyobb felbontásokkal bővíteni a választékot. Ez egyben azt is jelenti, hogy pillanatnyilag csak négyzet alakú képeket tud az eszköz generálni. A közeljövőben tervezzük a nem négyzet alakú, portré, illetve tájkép tájolású képek támogatását is.
Viszonylag nagy szabadságot kívánunk adni a kreatív felhasználóknak az MI-alapú képalkotó eszköz tesztelése terén. Ezért meglehetősen nagyvonalúan szabtuk meg a személyes korlátokat a teszteléshez. Ha botokra vagy egyéb automatikus tevékenységekre utaló nyomokat észlelünk, vagy úgy találjuk, hogy másféle módon használják rosszindulatúan az eszközt, drasztikusan szigorítani fogjuk ezeket a korlátokat, sőt, akár vissza is vonhatjuk a hozzáférést. Ha Ön kreatív munkát végez, és mesterséges intelligencia segítségével szövegből szeretne képet alkotni a munkájával kapcsolatos követelmények kielégítéséhez, az Önre vonatkozó korlát olyan magas, hogy valószínűleg nem fogja megközelíteni. A mesterséges intelligencián alapuló egyéb elérhető képalkotó eszközöktől eltérően a Shutterstock megoldása által kínált lehetőségek felfedezése nem kerül pénzbe – csak azokért a tartalmakért kell fizetnie, amelyek megfelelnek az Ön kreatív igényeinek.
Igen! Akárcsak webhelyünk egyéb oldalai, ez a lap is több, mint 20 nyelven használható! És, még ha Ön az MI-alapú képalkotó eszközünk által jelenleg nem támogatott nyelven is adja meg a kívánt kép leírását, az eszköz mindent megtesz, hogy értelmezze a szöveget, és remek kép szülessen.
Dinamikusan fejlődő, de még új technológiáról van szó. Ezért fordulhat még elő, hogy néha nem a szándéknak megfelelő eredmények is születnek. Minden kifogásolhatónak gondolt képet jelentsen a Visszajelzés gomb segítségével.
A Shutterstock ingyenes MI-alapú képalkotó eszközét bármely projektjében használhatja. Mivel Ön licenceli az MI által alkotott képeket, a márkák és vállalkozások aggodalom nélkül használhatják azokat. AI-modelljeink betanításához sokféle, gyönyörű képeket tartalmazó, hatalmas képtárunkra támaszkodtunk. Minden alkalommal, amikor MI-alapú képalkotó eszközünk által létrehozott képet licencelnek, kompenzáljuk azon feltöltőinket, akik képeit a modell betanításához felhasználtunk. Vagyis nem csupán aggodalom nélkül használhatja az így készült képeket, még az a tudat is boldogíthatja, hogy egy feltöltőnket bevételhez juttatta.
Csak a Shutterstock MI-alapú képalkotó eszköze által létrehozott képek alkalmasak garantáltan biztonságos kereskedelmi felhasználásra. Ennek oka, hogy az általunk használt mesterséges intelligenciát etikus módon fejlesztettük, és kizárólag saját tulajdonunkat képező képeket használtunk a betanításához. Még az ahhoz szükséges forrásokkal is rendelkezünk, amelyek révén Ön akár azonnal hozzákezdhet az alkotáshoz. Ingyenesen letölthető és a mesterséges intelligenciával foglalkozó 2023-as e-könyvünkből megtudhatja, miként alkothat és optimalizálhat tartalmakat üzleti célra. A könyvben az alábbiakat találja: – részletes útmutató a hatékony szöveges képleírások készítéséhez, amelyek alapján az MI a legjobb képeket készítheti el – elemzés arról, miként növelheti a termelékenységet a mesterséges intelligencia egyes munkakörökben – milyen előnyöket kínál az MI az ügynökségek, marketingcsapatok és egyéni vállalkozók számára – gondolatvezérek szakmai tanácsai a mesterséges intelligencia témakörének etikus megközelítéséről Az e-könyvet a https://www.shutterstock.com/business/ebook-generative-ai weboldalról töltheti le.
Mindössze annyit kell tennie, hogy elképzeli, mi szerepeljen a képen, és ezt beírja a fenti beviteli mezőbe. A mesterséges intelligencián alapuló képalkotó eszköz 10-15 másodpercen belül több képet is készít az imént megadott képleírás alapján. Ha a kapott képek nem megfelelőek, módosítsa a képleírás szövegét. Amint megfelelő képet hoz létre az eszköz, már licencelheti is!